Bejegyzések: túra

Magas-Tátra, Balaton, Tisza-tó, Budai-hegyek – nyomkövetés túrák közben

Valószínűleg már mindenki számára világos, hogy nyomkövetésről nem csak a szó klasszikus értelmében beszélhetünk. A flottakövetésen, üzemanyagmérésen túl a GPS alapú eszközök számos alkalmazási területét ismertettük már blogunkban. Ebben a hónapban kollégáink terepen is tesztelték az IneTrack nyomkövető rendszerét, erről készült mostani összeállításunk.

Pityu egy 4 napos hosszú hétvégét töltött el Lengyelországban, a Magas-Tátrában. Céljuk a városnézésen túl a túrázás és egyéb szabadidős tevékenységek voltak. Sajnos minden nap esett az eső, de ennek ellenére egyik nap  körbesétálták a Morskie Oko tengerszemet. Az utolsó napon a Dunayec folyón tutajoztak egyet. A folyó a szlovák és a lengyel határon kanyarog végig, ami a GPS tracker által rögzített útvonalon is jól látszik. Érdekesség, hogy az idegenvezető azt mondta nekik, hogy az út kb. 2 órás lesz és 18 km, ami az ottani nemzeti park területén vezet végig. Visszanézve az útvonalat kiderült, hogy 2 óra 2 perc volt a tutajozás, szóval elég jól becsültek, ugyanakkor csak 14,58 km tettek meg.

A nyomkövető rendszer alkalmazása hasznosnak bizonyult, mert utólag, egyben lekérdezve a 4 napos útvonalat nagyon jól látszottak a közbeiktatott pihenők, illetve a megtett szintkülönbség is. Jó volt visszanézni, hogy mennyi ideig tartott körbeérni a tavon, mennyi volt a szállás és vacsora helyszíne közötti távolság.

Tovább olvasom