Bejegyzések: Open automotive alliance

Android az autóban

A 2014-es Google I/O konferencián bemutatásra került az Android Auto platform, mely az okosórák, okostévék után elhozza nekünk az okosautók korszakát. A tervezés során a legfontosabb szempont az volt, hogy a felületek és a vezérlés ne zavarja a sofőrt a vezetésben.

A Google által az elmúlt években folyamatosan fejlesztett Android operációs rendszer a mobiltelefonok és táblagépek mellett mostantól autókban is elérhetővé válik. A megoldás lényege, hogy a telefonunkat (jelenleg) kábellel az autóban található kijelzőhöz csatlakoztatva egy speciális, vezetéshez optimalizált felülethez férhetünk hozzá. Nem arról van szó tehát, hogy az autókban Android futtatására alkalmas hardver található, hiszen ezek néhány éven belül elavulnának és a rendszer nem is csatlakozik az autók fedélzeti számítógépéhez.

Androidos autó

Androidos autó

Tovább olvasom

Connected Car – Milyen lesz a jövő autója?

Aki kicsit is követte az elmúlt években az autók fejlődését, jól látta, hogy a hibrid hajtások, luxus extrák mellett lassan már a középkategóriás autókban is megjelentek a komolyabb fedélzeti számítógépek. Már nem a navigációról, tévéről, vagy klíma beállítást végző panelekről beszélhetünk, sokkal inkább valami jövőbe mutató technológiáról.

Elérkeztünk oda, hogy már az autóink is “okosodnak” és folyamatos online kapcsolatban vannak a külvilággal, egyéb okos kütyüinkkel. Egy okos autó valós időben közli a sofőrrel az autó állapotával és az útviszonyokkal kapcsolatos információkat. Percre pontosan tudhatjuk, hogy hol, milyen időjárásra kell számítani, hol történt baleset, elterelés vagy éppen mennyibe kerül a számomra alkalmas üzemanyag a legközelebbi benzinkúton.

Connected Car

Tovább olvasom