Android az autóban

A 2014-es Google I/O konferencián bemutatásra került az Android Auto platform, mely az okosórák, okostévék után elhozza nekünk az okosautók korszakát. A tervezés során a legfontosabb szempont az volt, hogy a felületek és a vezérlés ne zavarja a sofőrt a vezetésben.

A Google által az elmúlt években folyamatosan fejlesztett Android operációs rendszer a mobiltelefonok és táblagépek mellett mostantól autókban is elérhetővé válik. A megoldás lényege, hogy a telefonunkat (jelenleg) kábellel az autóban található kijelzőhöz csatlakoztatva egy speciális, vezetéshez optimalizált felülethez férhetünk hozzá. Nem arról van szó tehát, hogy az autókban Android futtatására alkalmas hardver található, hiszen ezek néhány éven belül elavulnának és a rendszer nem is csatlakozik az autók fedélzeti számítógépéhez.

Androidos autó

Androidos autó

Az Android Auto platformot folyamatosan fejlesztik, a bejelentés pillanatában 3 fő területre fókuszáltak: ezek a navigáció, üzenetküldés/kommunikáció és a zene. A navigációt nem meglepő módon a Google Maps segítségével oldották meg, a beérkező üzeneteket automatikusan felolvassa a rendszer és hangvezérléssel válaszolhatunk is rá. A Google Now segítségével pedig releváns információk jelennek meg (például közeli naptáresemények, dugóinformációk stb.). A különböző zenelejátszó és zenestreaming szolgáltatások, mint például a Spotify használata közben a hangjelek az autó hangrendszere felé továbbítódnak.

 A felületről összességében elmondható, hogy nagyon egyszerű, vezérlése hanggal illetve akár a kormányon található gombokkal is megtörténhet. A programozók számára az üzenetküldéssel és zenével kapcsolatos interfészeket biztosítanak, így hamarosan megjelenhet akár a Facebook is az autók kijelzőjén.

A Google egyébként a platform népszerűsítése érdekében még korábban létrehozott egy szervezetet, az Open Automotive Alliance-t, melynek jelenleg már közel 30 tagja van. Elsőként az Audi csatlakozott a kezdeményezéshez, az első Androidos autó akár már 2014-ben legördülhet a gyártósorokról.

mobil, okos, tech , , , , , , ,

Comments are currently closed.