A magyar rendszámtáblák története

Nem sokkal az első gépjárművek megjelenése után felmerült az igény azok azonosítására. Magyarországon már az 1900-as évek hajnalán is létezett rendszám, ha nem is volt ötszáznál több nyilvántartott jármű.

Rendeleti szinten 1910-től beszélhetünk idehaza forgalmi rendszámról. Ekkor az országot 15 kerületre osztották, mindegyikük kapott egy betűt. Egy rendszám csupán egy betűből és három számjegyből állt.

Később a világháborús időszakokban olyan állapotok uralkodtak, hogy a rendőrség nem tudott rendszámtáblákat gyártani, így a jármű tulajdonosai illegálisan készítették el azokat.

1948-tól azonban fordulópont következett be. Kötelezővé tették a műszaki vizsgát és új rendszámokat vezettek be, így sok addig közlekedő jármű kivonásra került a forgalomból.

rendszamok
 1958-tól 1990-ig a már sokak által ismert két betű – négy szám kombinációjú rendszámokat kezdték el alkalmazni. A betűk sokmindenre utaltak: járműtípusra, tulajdonosra. stb. Például az “A” betűvel kezdődőek állami felsővezetőknek voltak fenntartva, míg az “ET” rendszámok utánfutókra voltak kitalálva.

A tábla fehér színű volt, a betűk feketék, és az első rendszám rendszerint kisebb volt a hátsónál, felségjelzés nem volt rajta.

1990 augusztusától használjuk a ma is ismert formátumú, három betű, három szám típusú rendszámtáblákat. Bal felső részén egy piros-fehér-zöld zászló; alatta pedig egy domború H betű.

2004 májusától kerültek forgalomba az EU-s rendszámtáblák. Az EU-s rendszámtáblákkal bevezették a szélvédőn található regisztrációs matricát is, melynek megléte kötelező.

A ma használt rendszámok összesen 5 féle méretben és több színben is forgalomban vannak. (például a tehergépjárművek és taxik sárga alapon fekete, míg a lassú járművek fehér alapon piros színben használatosak.) Bizonyos megkötésekkel igényelhető egyedi rendszám is. Sőt, egyes rendszámsorozatokat cégek, intézmények megvásároltak, hogy járműveiket ezzel is megkülönböztessék.

Hova tovább? Az USA egyes államaiban tervezik, hogy bevezetik az elektronikus rendszámtáblákat. Az e-rendszámok a könyvolvasókból már ismert e-Ink alapon működnek, és képesek lennének különböző más adatokat is megjeleníteni, a rendőr például megjeleníthetné rajtuk, hogy lejárt-e az autó műszakija. Változás esetén a rendszámokat távolról is tudnák a hatóságok módosítani. De vajon biztonságos és megbízható lesz?

hasznos, okos , , ,

Comments are currently closed.

Egy hozzászólás - “A magyar rendszámtáblák története”