Tereprally nyomkövetés

Múlt héten ellátogattunk a Rolling Wash Racing Team (Főtaxi SC tereprally csapatának) budaörsi szerelőműhelyébe. A csapat tagjai 2011 óta: Gyabronka István pilóta, Papp Tamás navigátor, Somogyi Dániel, Fazekas Zoltán, Bognár Tamás, Takács György szerelők, Gyenge Zsolt dekoros. 2011-ben harmadik helyet értek el TH kategóriában, a 2012-es évet pedig Kapuváron egy magyar győzelemmel és egy Európa bajnoki második hellyel indították.

 

A csapat számára felajánlottunk egy trackert az általuk vezetett Nissan Pickupba, hogy a versenyek ideje alatt folyamatosan nyomon lehessen követni az autójuk mozgását távolról is. Emellett mi is hasznos tapasztalatokat tudunk szerezni a gyakorlati működésről, hiszen szélsőséges körülményeknek teszik ki az eszközöket az ilyen versenyek: Az állandó rázkódás mellett nem kevés port és alkalom adtán vizet is el kell viselnie az eszköznek, ami igazi kihívás elé állítja a tecnhikát.

 

A MeiTrack VT400-as tracker a dobozból kivéve, változatlan formában került beszerelésre, hogy életszerűen, gyári állapotban tesztelhessük a tűrőképességét. A beszerelést a csapat főmérnöke végezte el, akit nem kis kihívás elé állítottunk, ugyanis egy rally autó meglehetősen eltér egy hagyományos gépkocsitól. A legtöbb helyen lecsupaszított, könnyített elemeket találunk, ahol pedig alkatrészek vannak a beltérben, ott hatalmas a zsúfoltság. Ennek ellenére bő egy óra alatt végzett a szereléssel.

 

A legnagyobb problémát a műszerfal mögötti egyedi kábelek és megoldások okozták. Az antennák behúzásához például könyékig be kellett nyúlni a műszerfal mögé. A GSM antennát a szélvédő belső oldalán, míg a GPS antennát a szélvédő alatti részen helyezték el. A tracker pedig szépen elrejtve került rögzítésre a középkonzol belsejében. A szerelés befejezte után a jármű perceken belül megjelent a térképen.

A versenyek ideje alatt az autó folyamatosan nyomon követhető lesz az alábbi oldalon: www.inetrack.hu/rally, így ha esetleg nem tudsz a helyszínen ott lenni, akkor is szurkolhatsz a csapatnak.

A téli bajnokság elkövetkezendő versenyei időrendben:

2012.10.05-07. Adrenalin Kupa Nagykáló
2012.10.19-21. Baja Slovakia

Szurkolj velünk együtt októberben a Gyabronka István – Papp Tamás párosnak!

érdekes, inetrack , , , ,