Bejegyzések: bubi

Aláírták a Bubi-t, áprilistól jöhet a közbringa

2013. augusztus 7-én végre aláírásra került, így megkezdődhet a tényleges megvalósítása a Budapesti közbinga-rendszernek, azaz a Bubinak. A várakozások szerint a rendszert 2014. áprilisától lehet használatba venni.

A közösségi közlekedésnek ez a formája számos nyugat-európai nagyvárosból már ismerős lehet, jövőre pedig Budapestre is megérkeznek az egyenkerékpárok. A projekt megvalósítása a Budapesti Közlekedési Központ feladata, aki a biciklik gyártásával a Csepel Kerékpárgyártó Zrt.-t, a rendszerintegrációval pedig a T-Systems Zrt.-t bízta meg.

Hogyan működik?

A közbringa rendszer lényege, hogy a város számos pontján elhelyeznek biciklitárolókat, ahonnan szabadon elvihetők a kerékpárok. A rendszer rugalmasságát az adja, hogy egyrészt tetszőleges időtartamra vehetjük bérbe a bicikliket (a fizetés utólagosan történik), másrészt pedig bármelyik másik állomáson, tárolóban elhelyezhető használat után.

2014 tavaszán 75 állomással és összesen 1000 biciklivel indul útjára a rendszer. A Bubi használatát mobilalkalmazás fogja segíteni, melyen megkereshetjük a hozzánk legközelebb eső tárolókat, illetve ellenőrizhetjük a szabad biciklik számát is.

A biciklikről

A kerékpárok egységes kinézetűek lesznek, s tervezésüknél fokozott figyelmet fordítottak a strapabírásra, abszolút “városállók” lesznek. A defektmentes abroncs mellett mindegyik bringa zárt fékrendszerrel, megállás után is világító lámpákkal, sőt, GPS nyomkövetővel is rendelkezik, hogy bármikor nyomon lehessen követni, merre jár éppen. Ellopni egyébként sem lesz érdemes, ugyanis olyan alkatrészekből áll, melyek nem kompatibilisek más biciklikkel.

Tovább olvasom