Tippek, trükkök az autótolvajok ellen

Több mint 4800 autót loptak el tavaly Magyarországon, Budapesten minden 200. autóra jut egy tolvaj. Nincs biztos módszer, hogyan kerüljük el a káresetet, de néhány egyszerű tanács megfogadásával csökkenthető a kockázat.

Tévhit, hogy a tolvajok csak a méregdrága, vadonatúj kocsikra utaznak. Kortól és típustól függetlenül minden jól jön nekik: általában az eltulajdonítás után néhány órával már csak alkatrészek maradnak az “áldozatból”. A régi autókat egyszerőbb, gyorsabb ellopni. További kedvezőtlen adat, hogy az ellopott járművek 90%-a sosem kerül elő, a bűnözőket nem rettenti el a néhány éves börtönbüntetés, bár csak 10%-át kapják a kocsi értékének, még így is megéri nekik.

autolopas

Mindez hogyan működik a gyakorlatban? Mostanában “divatos” módszer a központi zár távirányítóval való blokkolása, ugyanis egy néhány száz forintos rádióadóval meg lehet hekkelni azt. A tulajdonos így azt hiszi, sikerült bezárnia kocsiját, miközben néhány perc múlva a lesben álló tolvajok már megfújják értékeit, rosszabb esetben azokkal együtt szélsebesen elhajtanak. Egyetlen módon győződhetünk meg róla, hogy nyugodtan mehetünk dolgunkra: húzzuk meg a kilincset! :) Mindenképpen jó, ha elővigyáztaosak vagyunk, azonban a jól ismert feltöréses módszerekkel is “dolgoznak” még elkövetők, azok ellen az alábbi technikai megoldások jelenthetnek akadályt.

A klasszikus riasztó

Valójában csak akkor segítség, ha a jármű közelében tartózkodunk, valamint elég könnyű hatástalanítani, ha a tolvaj tudja, hova nyúljon néhány másodperc alatt elnémíthatja. Az autóvillamossági műhelyben egyeztessünk a szerelővel, hova lehet, érdemes elhelyezni, ahol a legnehezebb hozzáférni.

Mechanikus akadály: kormányzár

Két dolgot fontos ezzel kapcsolatban megjegyezni: a termék megvásárlása előtt mindenképpen olvassunk utána, mielőtt választunk, valamint eleve olyat keressünk, amelyet nem a kormány karimájára, hanem a küllőre kell zárni, továbbá megakadályozza azt is, hogy a kormány leszerelésével eltávolítsák. Minden más esetben másodperceken belül megszabadulnak tőle.

Váltózár és motortér-zár

Ezek az utólag beépített zárak a váltókart tolatásban rögzítve lehetetlenné teszik a sebváltó kar használatát, nem egyszerű kiszerelni őket. Azonban sok autó a motortérben is sebességbe rakható, így kettesbe rakva az autó bárhova elvezethető, kinyomott kuplunggal elvontatható. A motortér-zár egy kiegészítő a váltózárhoz, a motorháztető nyitását, valamint az autó fedélzeti komputerének cseréjét akadályozza.

Nyomkövetés (immobilizer és távoli leállítás)

A nyomkövetés manapság nem csak arra használható, hogy a cégvezető lássa, merre járnak alkalmazottai, az autóvédelemben is hasznát vehetjük. Ha mégis sikerül az elszánt tolvajoknak megszabadítani minket autónktól, ez lehet a mentőöv, hiszen egy szoftveres felületen láthatjuk, merre viszik a kocsit. Főként hasznos, ha belső akkumulátorral rendelkező trackert vásárolunk, így ha az akció közben megtalálják az eszközt az autóban és szabotázs éri, 2-3 óráig még látjuk a pozícióját.

Az IneTracknél is elérhető immobilizerek bekötésével is kiegészíthetjük a szolgáltatást, sofőrazonosító kulcs és olvasó (iButton, RFID) bekötésével a jármű elektronikájába beavatkozva akadályozható az indítás. Természetesen ezt is megrongálhatják, de mivel nem gyári megoldás, percekre feltarthatja a tolvajokat, mindenképpen megnehezítjük a dolgukat. A távoli leállítás akkor segítség, ha már elvitték a kocsinkat. Egy SMS küldésével távolról akadályozhatjuk az újraindítást.

források:

http://www.technokrata.hu/garazs/2015/02/20/rengeteg-autot-loptak-el-tavaly/

http://www.origo.hu/auto/20141125-fel-perc-alatt-kiramolhatjak-az-autojat.html

érdekes, hasznos , , ,

Comments are currently closed.