Reszkessetek fővárosi autótulajdonosok!

Akinek a fővárosban lopják el a kocsiját, annak igencsak főhet a feje az autója miatt. A legtöbb lopás ugyanis Budapesten és Pest megyében történik és felderítetlen marad. A statisztika nem túl fényes, csak 6,6 % -ban sikerült a rendőrségnek megtalálni a lopott járművet.

Ehhez azonban hozzá kell tennünk, hogy ha a lefülelt elkövető arra hivatkozik, hogy csak “kölcsönvette” az autót, akkor rögtön megváltozik a jogszabály szerinti helyzet. Az idegen autót vezető sofőr ellen nem autólopás , hanem jármű önkényes elvétele miatt indul eljárás. A rossz eredmények oka lehet, hogy a BRFK-n megszűnt a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály, így a  jármű-lopások a vegyes kategóriába tartoznak.

A tolvajok sajnos pillanatokon belül törik fel a kocsikat és a forgalomban lévő járműveken lévő olcsóbb lopásgátló eszközök sem jelentenek nekik akadályt a legtöbb esetben. Kecskeméten egy férfi tavaly 20 percre hagyta magára a BMW-jét és csak hűlt helyét találta utána. A megszerzett zsákmányt aztán pár óra alatt már szét is szedik elemeire egy bontóban és lehet is értékesíteni az alkatrészeket. Pont ezért a veszélyeztetett korú autók az 1-6 éves korcsoportból kerülnek ki.

A márkák közül arányaiban a BMW és Mercedes a legkapósabb. Ezeknél minden 1000 autóból a négytől könnyes búcsút vehet a tulajdonosa. Összesen a magyarországi autóállományból tavaly minden 648. autó váltott illegálisan gazdát. A legnépszerűbbek az utakon az Opel, Volkswagen és Renault járművek, így ezeket is lopják legtöbbet darabszámra a kereslet-kínálat törvénye szerint.

budapesti autólopások

Budapesti autólopások és önkényes elvételek 2013-ban

 

hasznos , , , , , , ,

Comments are currently closed.