Világító, okos utak Hollandiában?

Egy hollandiai autópályát olyan világítással láttak el, melyhez nem szükséges külső fényforrás, így energia sem. Az 500 kilométeres szakaszon egy különleges festéssel oldották meg, hogy éjjel is láthatóak legyenek a burkolati jelek.

A projektet két cég közös munkája keretében valósították meg, és a lényege, hogy az útburkolati jelek festéséhez használt festékbe foszforeszkáló anyagot kevernek, mely nappal feltöltődik, éjjel világít. A beszámolók alapján a kezdeményezés mindenképpen dícséretes, balesetmegelőző funkciója pedig nem vitatott. Az útburkolati jelek egyébként napnyugta után körülbelül 8-10 órán keresztül képesek fényt kibocsátani.

smart-road

A fejlesztők ennél jóval nagyobbat álmodtak, vízióik között olyan tervek is szerepelnek, melyek szerint az úton időjárás-előrejelző foszforeszkáló felületek is lennének, és például a fagypont alatti hőmérsékletet hópihe ikonokkal tudnák jelezni.

Bár a projekt 2012-ben indult, egyelőre csak kísérleti jelleggel egy 500 kilométeres szakaszon tesztelik, széles körű elterjedésére azonban még várni kell. Nincs még tapasztalat például arra vonatkozóan, hogy mi történik akkor ha a festés megkopik, és már nem ad elegendő fényt.

Okos utakkal egyébként több cég is fogalkozik, egy Dél-Koreai megoldás például olyan utakat fejlesztett ki, melyek képesek az elhaladó elektromos buszokat feltölteni, miközben azok közlekednek.

érdekes, okos, tech , ,

Comments are currently closed.