Nyomkövetéssel a galambok viselkedésének megértéséért

Magyar kutatócsoport vizsgálta a galambok csoportdominanciáját, melyben arra igyekeztek választ kapni, hogy milyen döntési folyamatok alapján működik egy-egy galambdúc. A kutatás eredményeit a Science magazin is publikálta.

A hat tagú, főleg magyarokból álló csapat arra kereste a választ, hogy egy önálló egyedekből álló galambraj hogyan tud egységként mozogni mind földön, mind levegőben. A válaszadáshoz a csoportot két különböző helyzetben vizsgálták: etetés, illetve repülés közben.

A madarakat nyomkövető egységekkel szerelték fel, melyek gyakori időközönként (másodpercenként többször) rögzítették a galambok tartózkodási helyét, s egyéb vizuális szenzorokkal is megfigyelték a dúcot.

A kutatás azt az érdekes eredményt hozta, hogy míg etetéskor egyértelműen a hierarchia határozza meg a galambok mozgását, ez a rendszer repülés közben már nem érvényesül: a levegőben nem ugyanazok az egyedek irányítják a csoportot, mint a földön. Mi több, azok az egyedek, amelyek a levegőben irányító szerepet töltenek be, más összetételű dúcokban is irányítóvá lépnek elő.

Ez azt jelenti, hogy a galambok közötti hierarchia változékony és helyzetfüggő, abból pedig, hogy a “légi irányítók” szerepe állandó, a kutatók arra következtetnek, hogy bizonyos “személyes kompetenciák” alapján válnak egyes egyedek vezérré.

Ezúton is gratulálunk a magyar csapatnak (Bíró Dóra, Nagy Máté, Vásárhelyi Gábor, Vicsek Tamás, Benjamin Pettit, Isabella Roberts-Mariani) nemzetközi elismerést kiváltó munkájukért!

érdekes , ,

Comments are currently closed.