VT310-es tracker beszerelése egy Opel Tigra gépjárműbe

Figyelmeztetés

A hibás beszerelésből adódó károkért és garanciavesztésért nem tudunk felelősséget vállalni. Kérjük minden esetben forduljanak szakemberhez a beszereléssel kapcsolatban!

A mai napon sikerült figyelemmel kísérnünk egy Meiligao MVT310-es tracker beszerelését. Ezeket a frissen szerzett tapasztalatokat szeretnénk most megosztani veletek. Körülbelül 3 óra alatt nemcsak a GPS bekötésével végeztünk, de egy lopásgátlót (immobilisert) is beépítettünk.

A beszerelt tracker és a lopásgátló

Az egyedüli kihívást a lopásgátló és a tracker összeillesztése okozta, de természetesen nem maradt megoldás nélkül a probléma, így most már a lopási kísérleteket is észlelni lehet az Inetrack-en keresztül.

Ebben a bejegyzésben a szerelés alaplépéseit szeretnénk végigvenni és a szerelés során felmerült problémákat és megoldásaikat megtárgyalni.

Az Opel Tigra, melynek pozíciója pontosan ismert az IneTracken keresztül

A kísérleti alanyunk a képen látható Opel Tigra volt. Egyáltalán nem volt bonyolult dolgunk az autóval. Hozzá értő kezekben pillanatok alatt a helyére tud kerülni minden. A szerelés során nem volt szükség semmilyen különleges eszközre, csupán a megfelelő csavarhúzókra és kulcsokra, multiméterre a vezetékek kiméréséhez, forrasztó felszerelésre és szigetelőszalagra, illetve tisztítószerre a felületek letisztításához.

A tracker 4 bemenetét használtuk fel az 5-ből. Ezek a digitális bemenetek az autó állapotát jelenítik meg. Ilyen  állapot lehet például gyújtás ráadása vagy elvétele. Mi a következő 4 jelzést kötöttük be: SOS gomb lenyomása, az immobiliser lopásgátló jelzése, a vezető oldali ajtó nyitásának jelzése és a gyújtás ráadásának jele.

Tracker csatlakozójának lábkiosztása

A bekötéshez a fenti csatlakozó lábkiosztásának megismerésére volt szükség, ami megtalálható minden eszköz dokumentációjában, valamint a jármű megfelelő vezetékeinek megtalálására a multiméter segítségével. Mielőtt az autó elektronikájához nyúlnánk alaposan gondoljuk, hogy végig mit miért teszünk. A hozzá nem értő kezek több kárt okozhatnak, mint amennyi hasznot, ráadásul egy hibás szerelés akár életveszélyes is lehet, ezért ismeretek hiányában mindig forduljanak szakemberhez a problémával.

Csatlakozó leírása

A tracker bemeneteiről a fenti  táblázatból tájékozódhatunk, ami szintén elérhető a dokumentációban. Fontos, hogy  a bemenet negatív vagy pozitív triggerelésű. A kimeneten és bemeneten aktuálisan levő érték az eszköz állapotát (state) jelentik. Ennél az eszköznél a bemenet és a kimenet állapotát is 8 bit jelzi. A negatív triggerelés esetén, akkor válik aktívvá egy bemenet, ha az áram alatt levő bemenetről elvesszük a feszültséget (1V alá), vagy a földre kötjük, míg a pozitív triggerelésnél mindez fordítva történik. A pontos leírás elolvasható a dokumentációban.

Mi a következőképpen kötöttük be a trackert:

Bemenet Funkció Trigger típúsa
in1 SOS negatív trigger
in2 lopásgátló gyújtásmegszakítás negatív trigger
in3 ajtónyitás negatív trigger
in4 gyújtás pozitív trigger
in5 nem kötöttük be pozitív trigger

Ezt azért fontos megjegyezni, mert később az aktuális állapot értelmezéséhez szükség lesz az információra, illetve az Inetrack rendszer konfigurálásakor is tudni kell majd, hogy hogyan értelmezzük a bejövő állapot biteket.

A lopásgátló aktiválódásának észlelésével volt némi probléma a szereléskor. A beépített lopásgátló úgy működik, hogy ha nincs az autó közelében a lopásgátlóhoz kapott kis rádiójeladó, akkor az autó mozgását érzékelve a lopásgátló elveszi a gyújtást. Ez egy negatív triggerelésű bemenetnek tökéletesen megfelelne, de sajnos kiderült, hogy a gyújtás megszakításakor nem csökken le eléggé a faszültség a gyújtás áramkörében, hanem megmarad körülbelül 12V. A megoldás a problémára egy relé beillesztése volt az áramkörbe, ami a ráadott gyújtás (kb 13V) hatására zárja az áramkört és ezt a feszültséget köti a tracker bemenetére, míg elvett gyújtás esetén a földet vezeti a bemenetre és így aktiválja azt.

Nagyon fontos, hogy a tracker csatlakozójába illesztett nem használt drótvégek, jól legyenek szigetelve és a forrasztások is jó minőségűek, kifelé szigeteltek legyenek.

Az első lépés a kormányburkolat, a kormány alatti burkolat és a műszerfal leszedése. Ha ez sikerült már könnyen hozzá lehet férni az autó elektronikájához.

Műszerfal burkolat eltávolítás

A műszerfal mögött van elég hely a tracker elhelyezésére is. Az alkatrészek rögzítésére mindig ügyeljünk, hogy ne rázkódjanak. Nem árthat ha például betekerjük valamilyen szivacsos védőcsomagolásba. A rögzítéshez lehet ragasztót vagy gyorsbilincset is használni. A ragasztási felületeket mindig jól válasszuk meg és tisztítsuk meg valamilyen zsíroldó tisztítószerrel például alkohollal.

Az antennák elhelyezésekor figyelni kell, hogy olyan helyre kerüljenek, ahol nem árnyékolja le őket semmi. Nem jó hely például a motortér vagy a csomagtartó, ahol a jármű fém burkolata akadályozza a jó vételt. Mi a műszerfalban helyeztük el az antennákat mélyen a szélvédő alá tolva, hogy a tető takarását is kiküszöböljük. A GPS antenna jó elhelyezése nagyban befolyásolja a pozícionálás pontosságát.

GPS és GSM antennák távolról

GPS és GSM antennák közelről

Miután ezzel megvoltunk nem volt más hátra, mint alaposan leellenőrizni mindent, hogy jól működik-e és összeszerelni az autót, ami  már készen is áll arra, hogy beillesszük az Inetrack helymeghatározó rendszerébe.

 

inetrack , , ,

Comments are currently closed.